11. fejezet

Sziasztok!

Ez a fejezet még mindig időzítettről megy, merthogy én még mindig Heves megyében vagyok. De a következőt elvileg már én hozom, vasárnap!
Várom a véleményeiteket és a pipáitokat!
11. fejezet az ugrás után!

Az emberek őrjöngenek. Ismernek minket az Aratásról és valószínűleg meg is jegyeztek. Ha nem engem, hát Finnicket. Imádják, amikor összesúgunk. Nem tudják, mit suttogunk egymásnak. Én például rendszeresen azt súgom Finnicknek, hogy mindjárt kést eresztek a bordái közé, ha még egyszer megpuszil. Ő meg erre azt feleli, hogy igazán kár lenne a bordáiért. És ezután nevetünk. Van, hogy Finnick súg nekem. Ilyenkor rendszeresen csak annyit mond: Pearl, eljött az idő. Erre én vágok egy kicsi grimaszt, aztán hagyom, hogy megcsókoljon.

Szerencsére alig tíz percig bámulnak minket, aztán tódulnak tovább a többi körzet kiválasztottjaihoz.

*

Utálom, ahogy a hideg fém, a lábamhoz ér. Utálom, ahogy a három kis színes emberke eltünteti a szőrt a testemről. Utálom azt a bűzős löttyit, amibe beleültetnek. Utálom, ahogy fogdossák a hajam és szörnyülködnek. Utálom.

Aztán átszállítanak egy másik szobába. Méregzöld, papírbenyomású köntöst adnak rám, és leültetnek egy másik, hideg, fém asztalra.

Tudom, hogy most mi következik. Meg fogom ismerni a stylistomat. Vagyis a Finnickkel közös stylistunkat. Pontosan nem tudom, hogy ketten vannak-e vagy csak egyedül lesz kettőnkre. De mindegy. Előre tudom, hogy mi lesz a stílusunk. Finnickből minél többet mutatni. meg engem is el kell valahogy adni. Kíváncsi vagyok, hogyan fogja megoldani a stylist hogy engem szépnek lássanak.

Nyílik az ajtó és egy magas, hosszú, fekete hajú nő lép be rajta. Nő? Valahogy azt hittem férfi lesz. De mindegy. Hideg kék maxi ruhában, és precíz pontossággal nyírt frufruval. A szemhéjaira hideg árnyalatú zöld szemfesték van kenve és a ruháját is hasonló színű csipke díszíti. A cipőjét nem látom.

Rám tekint és a tekintete egyből megragad. Kék színű szeme van. Hasonló, mint amilyen nekem. Az a bizonyos semmilyenféle, mégis leginkább kék. Érdeklődve szemlél, a fejét kissé jobbra fordítja, mintha nem tudná pontosan, hogy mit csináljon. Végül visszabólintja a fejét az eredeti állásba, majd magabiztosan felém lép.

-          Audra vagyok – mondja furcsán búgó hangon.

-          Pearly – felelek kissé megilletődve, mert a nő még mindig furcsán vizslató szemmel méricskél engem.

-          érdekes… vagyis, inkább különös – dünnyögi magában és kissé lefelé hajtja a fejét.

-          Öhm, mi olyan különös? – kérdezek vissza.

Rám néz, mintha csak csodálkozna, hogy visszakérdeztem, vagy, hogy egyáltalán hallottam. Érdeklődve nézi az arcom, mintha újra bizonyságot akarna venni valamiről.

-          Tudod a szemed. A szemed hasonló, mint az enyém – böki ki végül.

-          igen, én is észrevettem – mosolyodok el halványan.

Erre ő is mosolyogni kezd, és egészen megváltozik az arca. Az addig hideg színekbe öltözött nő, egyetlen mosolytól bolondos fruskává változik, aki csak azt várja, hogy mikor kezdheti meg a játékot. Avagy a stylistolásomat.

-          Szóval, Pearly. Gyönyörű a neved. és persze te is – mondja és megütögeti a lábamat - Ráadásul nagyon fog menni a bevonulásos elképzelésemhez – szól és szórakozottan kezd el sétálgatni a szobában, és az egyik tincsét simogatja.

Ezzel teljesen felcsigázza az érdeklődésem. Hogyhogy nagyon fog menni az elképzeléséhez? Hogy érti? Bökje már ki.

-          Arra építettem, hogy Ti a Negyedikből jöttök – bólintok, eddig nincsen semmi gond. – És ugye ott van a tenger – erre is bólintok és egy pillanatra eszembe jut a ma reggeli hullámzás. – Még soha nem láttam a tengert! – kiált fel Audra. – Persze képeken láttam, meg filmekben, de élőben egész más lehet, igaz? – kérdezi csillogó szemmel.

-          Igen, egészen más – mondom, bár én csak élőben láttam. Soha nem filmeken vagy képeken.

-          Olyan gyönyörű lehet – ábrándozik a stylistom – egyszer szeretném látni.

-          Még egyszer én is szívesen látnám – mondom halkan, de Audra meghallja.

-          Jaj, gyöngyöm, igazán nem kell feladnod! Soha ne hagyjon el a remény – suttogja.

Lenyelem a könnyeimet és bólintok.

-          Szóval, milyen lesz a Bevonulásunk? – kérdezek vissza az eredeti tárgyra, mert nincs kedvem a negyedik körzetre gondolni és arra, hogy miket és kiket hagytam ott.

-          Elképesztő! – kiáltja Audra. – Úgy gondoltam, hogy kicsit a tengerhez kapcsolódva mutatlak be titeket – magyarázza, és ismét elkezd körbe-körbe forgolódni a szobában. – Ti lesztek a tenger gyöngyei!- fejezi be és lelkesen tapsikolni kezd. – Na, mit szólsz?

-          Hogyhogy a tenger gyöngyei? – hebegem. – Ezt hogy kell érteni? Ugye nem gyöngynek leszek beöltöztetve? Elég volt ezzel a névvel felnőnöm.

-          Dehogy lesztek gyöngynek beöltöztetve – legyint, nevetve Audra, én pedig megnyugodva eresztem ki az eddig bent tartott levegőt.

-          hát akkor?

-          Nem igazán tudom elmagyarázni… De majd meglátod! Elbűvölőek lesztek! Te is és az a cukipofa társad is – mondja nagy vigyorral Audra és átvezet egy Előkészítőnek nevezett szobába.