2013. augusztus 28., szerda

16. fejezet

Sziasztok!
Ebben a fejezetben még nem kezdődik el a Kiképzés, sajnálom... köszönöm a pipákat és a kommenteket, nagyon jól esnek!
A fejezetek folyamatosan készülnek, ezentúl minden harmadik napon jön új fejezet, pontban éjfél után egy perccel. vagyis a 17. fejezet augusztus 31-én 00:01-kor várható.

fejezet az ugrás után!




Reggel fogalmam sincs hogyan kerültem az ágyba, de hálát adok az égnek, hogy nem a zuhanyzóban aludtam el.
Hally Belly ugrál körülöttem, pontosítva az ágyam körül és nem teljesen értem, hogy miket zagyvál össze, de úgy tűnik elég ideges. Rózsaszín habos-babos ruha van rajta, és jelenleg szőke a haja hatalmas rózsaszín melír csíkokkal. Valamiért ezekről a csíkokról a tenger mögött lemenő nap jut eszembe. Istenem, ha még egyszer láthatnám.
-          Mi a probléma Hally? – kérdezem olyan királynős hanglejtéssel, hogy magam is meglepődöm. Hally megáll egy pillanatra, hogy levegőt vegyen, majd rám ömleszti a dolgokat.
-          Hogy mi a gond? Az a gond, hogy negyed órád van, hogy elkészülj és lemenj a Kiképzésre, az a gond, hogy így nem tudsz reggelizni és a tegnap este után gyógyszereket kell szedj, amit csak evés után szabad beszedni, az a gond hogy még Finnick sincs kész és az a gond, hogy ezekkel a dolgokkal csak én törődök.
-          Rendben Hally. most menj, kiabáld ki az ágyból Finnicket, addig elkészülök – mondom morcosan, mert szerintem nem én tehetek róla hogy elaludtam, de úgy látom Hally Belly jelenleg egy idegösszeroppanás szélén van, így nem mondom meg neki őszintén az igazságot.
Dühösen fújtat egyet, majd magas platformú cipőjén kitrappol a szobámból. Aminek én nagyon örülök.
Kicsit aggódva nézek körül szobában, de úgy tűnik tegnap zuhanyzás után, már nem hánytam, csak simán lefeküdtem aludni. Az emléktől felfordul a gyomrom és muszáj a fürdőbe tántorognom, ahol csendesen öklendezek egy kis epét a vécékagylóba. Még mindig jobb, mint a szőnyegre.
-          Ez így nagyon nem lesz jó – motyogom magam elé, miközben megtámaszkodom és felállok, hogy fogat mossak. A tükörből, még mindig elég fehér arcú, fekete karikás szemű lány néz vissza rám. Óvatosan megszagolom magam. Szerencsére nem vagyok büdös, meg hát amúgy sincs időm lezuhanyozni. úgyhogy gyorsan felveszek egy sortot és egy fehér trikót. De ebben annyira látszik, hogy milyen alultáplált vagyok, hogy inkább egy nagy, kapucnis melegítőfelsőt is magamra húzok, aminek a hátán egy hatalmas nagy négyes díszeleg.
Úgy érzem beskatulyáztak.
Bokazoknit és vászoncipőt veszek, majd kisétálok az étkezőbe, ahol egyelőre csak Arisz üldögél az asztalnál, és úgy kavargatja a teáját, hogy nem néz oda.
-          Jó reggelt! – mondom és próbálok vidámságot csempészni a hangomba. Hogy miért? mert nem akarok depressziós lenni az utolsó napjaimban. Vagy csak játszanak velem a hormonjaim és túl gyakoriak a hangulatingadozásaim. Tíz perce még hánytam.
Arisz nem köszön vissza és én őszintén nem lepődök meg rajta. Azt hiszem, be van állva.
Elveszek egy sajtos kiflit a nagy tálból és az asztalon lévő apró dobozkát, amire a Pearly Trawler név van írva, olyan tipikus doktoros kézírással.
Ahogy belepillantok a dobozkába, elég sok gyógyszert látok.
-          Indulhatunk? – kérdezi az ajtóból egy hang. – Áh, jó reggelt Arisz – köszön oda szinte vidáman Finnick a mentornak.
Arisz továbbra sem válaszol, csak mindenféle dolgokat motyog maga elé.
-          Mehetünk. igen. – Majd megfordulok és a lift felé indulok.
Csak ketten vagyunk a liftben, Finnick meggyőző hangon állította, hogy nem kell nekünk bébiszitter. Próbálom megenni a sajtos kiflit, de a gyomrom, ahogy lefelé haladunk, egyre kisebb lesz. Nem merek Finnickre nézni. Bocsánatot kéne, kérjek. De miért is? Mert nem akarok rosszba lenni vele. Nem, nem és nem. Majd ő fog bocsánatot kérni. Mert neki kell.
A tenyeremben tartott gyógyszerekre nézek, majd eszembe jut Arisz kiüresedett tekintete. Körbenézek a liftben. Nincsenek kamerák. A sarokban, tőlem jobbra áll egy kis ezüstszínű kuka. óvatosan kiveszek belőle egy használt zsepit, belebugyolálom a színes pirulákat és visszadobom a helyére.
-          Pearl, be kéne, azokat vegyed.
-          De nem akarom – mondom határozott hangon. – Mit fogsz csinálni, beköpsz?
-          Nem. De figyelmeztetlek, hogy nem fogom a hajadat fogni, amikor legközelebb kiüríted az ebédet.
-          Naggyon vicces.
-          Tudod, kicsit kevésbé kéne ellenszenvesnek lennünk, mert mindjárt megérkezünk.
-          Hát akkor gyakoroljunk – mondom, mert kezd felidegesíteni Finnick Odair. – Fogd meg a kezem.
Megteszi. Most nem olyan, mint a szekéren, amikor meg akart tartani. Nem akar semmit. Csak színjáték az egész.
-          Talán majd ebéd közben egyszer megcsókollak – mondja halkan és mindketten a világító számokat nézzük, amik az emeleteket jelképezik.
-          De csak kajálás előtt. Nem akarok rád hányni.
-          Miért, olyan rosszul csókolok? – néz rám.

-          Nem. De jobb félni, mint megijedni – mondom és még rá is mosolygok. Sajnos nem tudja lereagálni, mert kinyílik a liftajtó és elkezdődik a színjáték. 

1 megjegyzés:

  1. Hát biri, nekem ez a történet még mindig tetszik, de közben kicsit depis is, mert tudom, hogy Pearly nem fogja túlélni ezt a Viadalt. Nem lehetne, hogy mégis életben marad? Valahogy... hiba a mátrixban, mert azt hiszik róla, hogy halott, és közben feléled...? Vagy valami, én is megmentettem szereplőket a te kedvedért! D:
    Na jó, ez a te sztorid, úgy csinálod, ahogy akarod. De azért próbálkozni szabad. Mindenesetre én maradok olvasód!

    Bridget <3

    VálaszTörlés